Mit jelent a coaching szemléletű nyelvtanítás?

Ezen a linken elérhetsz egy riportot (velem készült) is a témában.

Ha valaki az edukáció témájában olvasgat, azt tapasztalja, hogy már nemcsak pedagógusok és tanárok/tanítók, oktatók dolgoznak e területen, hanem sokféle rokon és segítő szakma is megjelenik: dolgoznak itt pszichológusok, ped-asszisztensek, fejlesztők, trénerek, coachok, mentorok, facilitátorok, szupervízorok, szakértők és egyéb tanácsadók. Ez mutatja, hogy mennyire ezerarcú ez a szcéna, hányféle megközelítése van.

Jelen posztban azt próbálom bemutatni, hogy melyek a legszembetűnőbb különbségek a “hagyományos” és a coaching szemléletű nyelvtanítás között.

Milyennek látja a többség a “hagyományos” nyelvtanárt?

Sok cikket olvastam, előadásokat hallgattam és online tréningeket végeztem a témában. Többször töltött el rossz érzéssel, hogy egyes források a „klasszikus” nyelvtanárt úgy írják le, mintha a 19. századból jönne. Poroszos, tekintélyelvű hierarchiában száraz ismereteket közöl a tanuló-tömeggel, kontrollál, minősít, jutalmaz vagy büntet, hibát keres és javít. Ezzel szemben a coaching, mint ennek ellentéte jelenik meg, ami egyén- és emberközpontú, empatikus, támogató szemlélet.

A valóságban ez természetesen nem ennyire szélsőséges, inkább csak másféle megközelítésről beszélhetünk.

Mit csinál a nyelvi coach?

Mikor a nyelvtanár nyelvi coach-csá válik, a változás először nem szakmai, inkább személyes síkon következik be. Megváltozik a kapcsolat a tanulóval, vagyis nem az ismeret-közlés és a módszertan lesz az elsődleges, hanem az emberi oldal, a kapcsolódás minősége. A coaching szemléletű nyelvtanításban alapvető a biztonságos tanulási környezet, a partneri viszony kialakítása, a nyelvtanuló jólléte. A nyelvi coach személyre szabottan foglalkozik az ügyfelével, az ő céljaival, kompetenciáinak fejlesztésével és nehézségeivel.

A coaching szemléletű nyelvtanulási folyamat távlatai kibővülnek: nemcsak egy tanórát kell „túlélni”, hanem hosszútávú, pozitív célok fogalmazódnak meg. Legjobb, ha a célmeghatározás („Hová szeretne eljutni a nyelvtanuló?”) mérhető formában és időkeretben történik, így az odavezető kisebb lépéseket könnyebb kijelölni. Ebben segítenek a különféle coaching modellek, melyek közül a legelterjedtebb az úgynevezett GROW modell. Egyénre alakítható a módszertan is, tehát szabadon, rugalmasan használunk különféle forrásokat és nyelvtanulási módokat. Úgy tanulunk, azt és olyan ütemben, ahogy azt a nyelvtanuló igényei és céljai diktálják.

Nagyon fontos a belső motiváció felfedezése, alapozunk az érzelmi intelligenciára is. Könnyebb úgy tanulni, ha nem külső kényszerből, hanem nyitottan és élvezettel, a jobbá válás szándékával tesszük. Ha a nyelvtanulás hobbivá, akár életstílussá válik és a nyelvóra igazi „én-idő” lesz, akkor mindjárt nem érezzük tehernek.

Hangsúlyos szerepe van az egyéb készségek fejlesztésének is. Beszélünk például a prioritások felállításáról, az időbeosztásról, hasznos nyelvtanulói szokások kialakításáról, az önbizalom-növelésről, a szorongások, gátlások feloldásáról.

Kinek, milyen felelőssége van?

Szót kell ejtenem a coaching „kellemetlen” aspektusáról, ami nem más, mint a felelősségvállalás. A coaching folyamatban ugyanis a felelősség az ügyfélé: neki kell a saját céljait meghatározni, döntéseket hozni, az erőforrásait és belső motivációját megkeresni, időt szakítania a tanulásra. A coach, mint támogató van jelen a folyamatban, nem rajta áll vagy bukik a nyelvtanulási folyamat sikeressége. Ezért ez a típusú, coaching szemléletű tanítás leginkább magánórák keretében, felnőtt, autonóm nyelvtanulók esetében működik. (Létezik ifjúsági- és csoportos coaching is.)

A coaching szemlélet tehát nem csodaszer: a tanulási folyamat hasznos kísérőjének, segítőjének kellene lennie, egy holisztikusabb megközelítéssel. Nyitottságot, céltudatosságot, elkötelezettséget és felelősségvállalást feltételez a nyelvtanuló részéről, a coach pedig biztonságot, empátiát, maximális támogatást nyújt a tanulási folyamatban (Rogers féle személyközpontú szemlélet).

Sok tanár coachként viselkedik

Tapasztalataim szerint nagyon sok tanár, nyelvtanár ösztönösen coachként működik, illetve működne, ha a körülmények megengednék. Sajnos a jelenlegi közoktatási rendszerünkben nagyon nehéz a tanulók személyiségét és nyitottságát alapul véve tanítani, az iskolai csoport- és osztálylétszámok, óraszámok ezt nagyon megnehezítik. A központosított tanmenetek és ismeret-központú kimeneti követelmények nemkülönben. A pályáról hiányoznak az energikus, fiatal tanárok, az iskolákban nincsenek jelen a támogató szakmák, a bevezetőben felsoroltak jellemzően az oktatási rendszeren kívül elérhetők. Generációk sora, egész társadalmunk így szocializálódik (belefásul, nemtörődöm lesz), ez határozza meg a felnőttképzést és a munkahelyi hozzáállást is a későbbiekben. Nagyon nagy, szinte lehetetlen küldetés ma egy egészséges, bizalmi légkör és támogató tanulói környezet kialakítása az iskolákban. Vannak ugyan biztató kezdeményezések, de az általános irány sajnos nem ez, a tanártársadalom minden törekvése és tiltakozása ellenére..